A WPC kerítés miatt teljesen bepöccentem!
Valamelyik nap beugrottam a belvárosba egy találkozóra, amit sajnos időközben lemondtak. Mivel aznap délelőtt jó sok időm felszabadult, bementem három WPC -t forgalmazó kollégához Budapesten. Az egyik közülük ráadásul, egy jó nagy multi. Érdeklődtem a WPC kerítés iránt, majd az eladó, annak rendje és módja szerint szóba is állt velem. Már szinte eljutott a kielégítő tájékoztatásig, amikor egyszer csak elkezdte ecsetelni, hogy „a WPC tulajdonképpen majdnem olyan, mint a fa…, majdnem olyan szép, … majdnem olyan erős… stb. stb.”
A háborgásom oka az, hogy a WPC -t a fával csak igen ritka esetben hasonlíthatjuk össze (megjegyzem, hogy ebbe a hibába már én is belefutottam egy párszor).
Ez egy kicsit olyan mintha a vizet a sörrel hasonlítanám össze. Valójában mindkettőnél a közösnevező a víz, és oltja a szomjat, de más közös vonásuk nincsen. Nem tudom elképzelni azt a szituációit, amikor anya megáll a Tesco italos polca előtt, és elkezd gondolkozni, hogy „Szentkirályit vegyek vagy Heineken-t?” (Hacsak nem, apának akar egy kicsit kedveskedni ? )
A tapasztatom alapján, azon érdeklődők túlnyomó többsége, akik felkeresik a honlapunkat, vagy akár felhívnak telefonon, már pontosan tudják, hogy WPC kerítést vagy WPC teraszburkolatot akarnak vásárolni és nem pedig fát. Félreértés ne essék, nem a fa lebecslése miatt születtek meg ezek a sorok, hiszen pontosan tudom, hogy vannak élethelyzetek, amikor én is fakerítést vásárolnék, holott megesküszöm a WPC -re. Sőt mi több, amikor a feleségemmel friss házasok voltunk, és valahogy összegyűjtöttünk annyi pénzt, hogy felépítsünk egy házat, örültünk volna akár egy fakerítésnek is, de a takarékosság jegyében, a drótfonat mellett voltunk kénytelenek letenni a voksot.
A másik ok, amiért felment a pumpám az, hogy az eladó elmondása szerint, a WPC kerítés 2-3 év alatt megtérül. Valószínűsítem, hogy ezt így értette:
Fakerítés ára + 2-3 évnyi fakerítés karbantartási költsége =
WPC kerítés ára
Nem mondom, hogy nincs benne logika, de a tapasztalat az mutatja, hogy aki WPC kerítést vásárol, az nem a megtérülés miatt veszi azt (csak nagyon ritka esetben), hanem azért, mert nagyon dögös, szuper jól néz ki, és a szomszéd megpukkand a sárga irigységtől minden nap, amikor reggel kimegy a teraszra és rápillant… Mi tagadás, már ügyfelek státusszimbólumként is beszéltek róla?
Üdv,
WPC -s Guru Geri