Skip to main content
Közzétéve
2020.04.24.
Guru Geri

Hogyan lesz a teraszburkolatból trendi WPC korlát?

Nehéz pillanat az, amikor a főnök bejön a megbeszélésre és azt mondja, hogy „…ma kizárólag kreatív ötleteket szeretnék hallani…!”, hiszen a legtöbben langyos vízben szocializálódtunk, és nem azzal töltjük a napjainkat, hogy meglepő gondolatokkal örvendeztetjük meg a világot. Ékes bizonyítéka ennek, a sokak által idézett reklámszöveg, mely úgy hangzik, hogy „cipőt a cipőboltból” … Bár férfiasan bevallom, hogy ezt reklámszologent soha, semmilyen reklámban nem hallottam, de akkor is pontosan jellemzi a gondolkodásunk egysíkúságát.

E bejegyzés megírására azért szántam rá magam, mert két hete lehetett, amikor az egyik ügyfél, egy kissé paprikásan adta tudtomra, hogy szeretett volna WPC korlátelemet vásárolni a webáruházban, és milyen dolog, hogy éppen kifogyott. Viccesnek gondoltam magam, amikor azt válaszoltam, hogy „ha már nincs WPC korlát, akkor lepje meg a családját WPC teraszburkolattal? ”. Mondanom sem kell, hogy nem jött be a vicceskedésem. Imádkoztam, hogy nehogy bemószeroljon a főnöknél…

Egy kedves szadai ügyfelünk viszont, nem sokáig kérette magát. Megvásárolta a teraszburkolatot és készített egy csodálatos, trendi korlátot.

Íme:

Teraszburkolatból, trendi WPC korlát
Teraszburkolatból, trendi WPC korlát

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy miért van az, hogy míg az egyik személynél, egy adott probléma megoldása nagyon egyszerű, sőt szinte evidencia, addig a másik személy befeszül, ideges lesz és várja a tökéletes pillanatot, vagyis a kész testreszabott, csúnyábban fogalmazva szájba rágott megoldást?

Vajon egyesek híján vannak a kreativitásnak?

Meggyőződése, hogy mindannyian rendelkezünk ezzel a készséggel, de hasonlóképpen, mint a bicepsznél, erre is gyúrni kell. És hasonlóan, mint a fizikai edzés, ez is kényelmetlen és néha bizony izzadságszagú.

Tudom, hogy ez mind absztrakciónak tűnik, de a kreativitásunk (mondhatjuk úgy is, hogy problémamegoldó készségünk) a hétköznapokban könnyedén gyakorolható és gyorsan jön a siker érzése is.  Első lépés talán az lehet, hogy habár nem írja egy adott WPC-n, hogy „WPC korlát”, attól még használhatjuk korlátelemként, ha nem írja rajta, hogy kerítésléc, attól még használhatjuk kerítéselemként…

Ha megszoktatjuk a szemünket (agyunkat) arra, hogy ne a felcímkézés alapján hozzon döntéseket, akkor egy jókora lépést tettünk a kreativitás / problémamegoldás terén.

Mire lehet még használni a WPC teraszburkolatot?

Emlékszem, egy korábbi munkahelyemen elküldtek mindenkit mentálhigiéniás vizsgálatra. Az egyik gyakorlat (vagy tesztsor) az volt, hogy elém tettek egy golyóstollat, és listába kellett foglalnom azt, hogy mire tudnám használni…  Most ugyanez a feladat, csak a WPC-vel.  Használhatjuk mondjuk bizonyos falfelületekhez dekorációs elemként, lambériaként, készíthetünk belőle kutyaházat, madáretetőt, gyereknek honokozót, virágágyást, ládát játékoknak, kerti padot, ládát a napozóágy szivacsának és így tovább, és így tovább…

Arra bíztatnék mindenkit, aki valamilyen oknál fogva lelombozódik attól, ha a főnöke kérésére nem tud kreatív ötleteket szállítani, hogy nem kell szívre venni, hiszen az elemi iskolában, középiskolában, főiskolán, egyetemen mások által kitalált dolgokat kellett, szinte szóról szóra megtanulnunk és ebben a környezetben érzi kényelmesen magát az agyunk. Azt javaslom, hogy az alkotás kényszere által okozott frusztráció esetén, mindig csak egy kérdést tegyen fel magának:

Mi lenne, ha…?  

És ezek után jöhetnek a képtelenebbnél, képtelenebb állítások. Ne lepődjünk meg, ha egy idő után már törvényszerűen jönni fognak a kreatív ötletek is…. ?

Üdv,
WPC-s Guru Geri

Ui: az alábbi videón szereplő úriember, nálam sokkal értelmesebben fejti ki a kreativitás lényegét. Mindenképpen érdemes megnézni:

Kosár Van kuponod?