Skip to main content
Közzétéve
2020.03.12.
Guru Geri

Inkább ne mozduljon ki otthonából! A WPC kerítés, teraszburkolat ingyen házhoz megy!

Ha szembetalálkoznék kiskorú önmagammal, egy picit elszégyellném magamat. A 80-as években, ifjú fejjel azt gondoltam, hogy majd 2020-ban biztosan megtanuljuk a szuper számítógépek-, vagy a repülő autók irányítását, de a marsi utazás minden bizonnyal csupán egy laza hétvégi kikapcsolódás lesz. 

És mi a jelen valósága?

2020-ban azt tanítják, hogyan kell szappannal, vagy alkoholos géllel kezet mosni.

Most a tizenéves Guru Geri biztosan elszomorodna, de a felnőtt Guru Geri, ennek ellenére optimistán látja a jövőt. És nem egy kamu, marketinges optimizmussal, hanem egy mélyből jövő meggyőződéssel, hiszen azt látni mindenhol, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek segítik egymást és szorosan összezárnak.

Az év elején találtuk ki a kollégákkal azt, hogy sok embernek kényelmes lehet az otthonában szemlélgetni a portékáinkat, vagyis a WPC kerítés, teraszburkolat mintákat egy bögre kávé vagy tea társaságában, és ezért úgy döntöttünk, hogy teljesen ingyen elküldünk bárkinek, egy doboznyi mintát, aki kéri.

Nem is sejtettük, hogy ami korábban egy üzleti meggyőződés volt, a jelen racionalitása lesz, hiszen egy olyan helyzet alakult ki az országunkban, amikor két dolgot kell hatékonyan megoldani.

Egyrészt óvnunk kell az idős-, és gyenge immunrendszerrel élő embertársaink életét, mindemelett élnünk kell a saját, mindennapi életünket is, elvégezve a hétköznapi dolgainkat, mint például a vásárlás, főzés, mosás, takarítás…

Ezzel a döntésünkkel – ha nem is tervezetten – de mindkét célt segítünk elérni, hiszen elküldjük a WPC kerítés és taraszburkolat mintákat, akár az Ön otthonába anélkül, hogy azokért át kellene verekednie magát a városon. Meggyőződésem, hogy ebben a helyzetben, a személyes kontaktusok csökkentése arányos az egészség megtartásával.

Ezért, ha Ön WPC kerítést vagy teraszburkolatot tervez vásárolni:

  1. Igényelje az ingyenes termékmintát,
  2. Igényelje telefonon / email-en a teraszának vagy kerítésének ingyenes megtervezését (csupán egy kézzel rajzolt skiccet kell küldenie és már megy is kész terv),
  3. Amennyiben minden stimmelt, telefonon üsse nyélbe az üzletet.

Ez eddig nulla személyes kontaktus.

Igény esetén segítek elintézni a kiszállítást, de akár a WPC kerítés vagy teraszburkolat beszerelését is.

Mindezt úgy, hogy a teljes folyamat alatt csupán 2-3 emberrel érintkezik.

Üdv,
WPC -s Guru Geri

Az oldal cookie-kat "sütiket" használ a legjobb felhasználói élményért.
A beállítások bármikor módosíthatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az elengedhetetlen sütik weboldalunk használhatóságát segítik azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése