Ez WPC kerítéssel és teraszburkolattal soha nem fordulhatott volna elő…

Ez egy kötelező háziolvasmány lesz, első családi ház építőknek/vásárlóknak!

2009 őszén, nyakunkon a válsággal és egy jó nagy hitellel, úgy terveztük, hogy a karácsonyt már az új otthonunkban ünnepeljük. A házat már befejeztük, de teraszburkolat és a kerítés még sehol. A nagy pánik közepette berongyoltunk az első zalakerámiáshoz, és az egyik legolcsóbb kültéri járólapot megvásároltuk, majd valahonnan szereztünk szőt drótkerítést, hogy legalább a telekhatárok ki legyenek valamivel jelölve.

A feleségemmel egy intimebb környezetet szerettünk volna kialakítani, de a pénzhiány miatt rögtönözni kellett. Vettünk hát turkesztáni szilt, mert a boltban azt az ígéretet kaptuk, hogy az nagyon hamar megnő, és azt majd úgy lehet formázni, mint egy sövényt. Addig is, a privát érzés megteremtése miatt, nádat szereltünk a drótfonatra és így vártuk Jézuskát.

A nyugodt örömködés egészen tavasz végéig tartott, amikor a gyerek kívánságának megfelelve, vásároltunk egy gyönyörű beagle-t. Aki jól ismeri a kutyákat az tudja, hogy ez egy közepes méretű vadászkopó, amelynek a lételeme a folyamatos ásás, kaparás.

Mi akkor még nem gondoltuk, de talán Ön már kitalálta, hogy kutyus, a szőtt kerítéseken a rombuszokat nagyon hamar 15-20 cm-esre fogja tágítani. Attól a naptól kezdve, a szomszéd kutyája is állandó vendégünk lett a gyepen, és folyamatosan megtisztelt bennünket a nagydolgával.

Időközben a turkesztáni szil (csodasövény) is elkezdett nőni-növögetni, először örültünk a gyors gyarapodásnak, de egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy a kerítésről a nádat teljesen letépte, melyet ez idő alatt kutya is jelentősen megcincált. Arról viszont senki nem tájékoztatott bennünket a növénykereskedésben, hogy rengeteget kell foglalkozni a szillel. Ha pedig nem tesszük, akkor az agresszivitása miatt egy néhány év eltelte után szinte kiirthatatlanná válik.

Hozzávetőleg egy év múltán, a háznak a természetes mozgása miatt össze-vissza tört a járólap a teraszon. Naná, hogy ugyanolyan járólapot már nem lehetett kapni a boltban, így nem sokkal a lerakása után az összeset cserélni kellett.

Nos, ebből mi a tanulság?

A kereskedő énemet egy kissé háttérbe szorítva azt gondolom, hogyha hosszú távra tervezünk vásárolni bármit a házunkhoz/kertünkhöz, és nincsen elég pénzünk rá, akkor várjunk türelemmel és ha egy kicsit drágább is – mondjuk a kiszemelt burkolat – végül mégis olyat vegyünk, melyre évekig büszkék lehetünk, amikor a barátokat meghívjuk egy babgulyásra.

Mert mi történt volna, hogyha a teraszon még egy évig az aljzatbetonon kellett volna jönnünk-mennünk? Vagy, ha egy év múlva szereljük fel a privát környezetet biztosító kerítésünket? Hát, tulajdonképpen csak annyi, hogy megspóroltunk volna egy csomó idegeskedést, meg némi pénzt…

A címben megfogalmazott állítást természetesen még mindig tartom. Ha WPC kerítést szerelünk, akkor nem kell szórakoznunk az egyéb takaró megoldással (turkesztáni szil, tuja, nád…) és mellette rendkívül elegáns, ha pedig a teraszt burkoljuk le a WPC-vel, akkor az elég rugalmas anyag ahhoz, hogy elviselje az új ház mozgását, arról nem is beszélve, hogy a kutya sem tudta volna kikezdeni, biztos ki és bejárást biztosítva magának.

Üdv,
WPC-s Guru Geri