Skip to main content
Közzétéve
2020.02.11.
Guru Geri

Hogyan javítható házilag a WPC burkolat, égés és karcolás esetén?

Előfordul néha, hogy egy túlságosan jól sikerült grillpartin, az egyik vendég azbesztkezűre issza magát, aztán a grillből az égő széndarabokat elkezdi, valamilyen számára is megmagyarázhatatlan okból kifolyólag kidobálni. Nyilván a hasonlóan víg kedélyű házigazda, csak másnap reggel veszi észre, hogy szén, égési nyomokat hagyott a WPC teraszburkolaton.  

Ha tájékozott a házi úr (vagyis néha beleolvas a blogjaimba ? ), akkor nem rohan a gyógyszeres fiókhoz Xanax-ért, hiszen már tudja, hogy a WPC burkolat újszerű állapotát, egy kis ügyességgel nagyon gyorsan vissza tudjuk varázsolni.

Szóval, előveszünk egy viszonylag érdesebb csiszolópapírt (lánykori nevén smirglipapírt), és egy néhány perc alatt simára csiszoljuk a sérült felületet. Ha a csiszolás után egy jókora folttal találjuk szembe magunkat, attól sem kell kétségbe esni. A rutinos házigazda még itt sem fog a Xanax-ért szaladni, mert tudja, hogy a csiszolás foltja a WPC burkolatról, hozzávetőleg 2-3 hónap alatt maradéktalanul eltűnik, mintha ott sem lett volna.

Egy előző videóblogban megmutattuk, hogy a WPC Guru-s, WPC burkolat nem gyullad fel holmi kis háztájéki tüzecskétől. ? >>>

Teszteltük, hogy a WPC burkolat mennyire tűzálló

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell vigyázni rá.

De mit történik, ha a WPC burkolaton, a gyerek bringázás közben úgy dönt, hogy engedelmeskedik a gravitáció vonzásának, és a pedállal jól megkarcolja azt? Miután már csak hüppög, előveszünk egy erősebb drótkefét, vagy csiszolópapírt és addig sikáljuk, ameddig vissza nem nyeri eredeti állapotát.

Tavaly, a teraszon a madáretetőt kentük le páccal, majd lelakkoztuk. Naná, hogy mindkét bevonó anyag azonnal a WPC burkolat dísze lett.  A pácot még le tudtuk mosni vízzel a teraszburkolatról, de a lakkhoz valami ütősebb kellett. Anyutól kölcsön kaptuk a körömlakklemosót és már helyre is állt a családi béke. A WPC burkolat ilyen jellegű tisztítására, a tapasztalatok alapján alkalmas a hígító, az aceton, de akár a denaturált szesz is.

WPC burkolat anyagának fizikai tesztelése

A vegyi, vagy mechanikai tisztítás után, le szoktam mosni a WPC burkolatot egy kis vízzel. Ezt nálunk a gyerek végzi, mivel locsolásmániában szenved. Ilyenkor kezébe adom a kerti tömlőt, aztán nosza rajta…

Amennyiben havat próbálunk eltakarítani a teraszburkolatról, akkor azt műanyag lapáttal tegyük, mert attól nem karcolóik meg a WPC burkolat. Sózhatjuk is a havat, hiszen a só nem árt neki. Ezért is használják a tengerpartokon stégként, vagy olyan járdaként melyet alkalomadtán még a tengervíz is elér.

Üdv,
WPC -s Guru Geri

Kosár Van kuponod?